Üss Entert / Kezd újra.

Bizonyos előre meghatározott időpontokban lehetőség van tematikus sétákon való részvételre is. Ezek a különleges programok a következők lehetnek:

Aba-Novák séta

A séta során bemutatásra kerülnek a Hősök kapuját, illetve a Dömötör-tornyot díszítő Aba-Novák Vilmos freskók.

A program gyülekezőhelye: Szegedi Dóm Látogatóközpont fogadótere.
A program időtartam: 90 perc

Orgona séta

A séta során egy kis építéstörténeti bevezetőt követően hallgathatják meg a Dóm híres orgonáját, melyet Nagy Péter orgonaművész szólaltat meg. A program a Szegedi Dóm Látogatóközpont fogadóteréből indul.

A program gyülekezőhelye: Szegedi Dóm Látogatóközpont fogadótere.
A program időtartam: 90 perc

A Szegedi Nagyárvíz és a Fogadalmi templom harangjai séta

Sétánk első állomásaként a szegedi Nagyárvíz történetével, valamint az azt követő szegedi egyházfenntartó hatóság fogadalmából épülő új templommal ismerkedünk meg. A kitörő első világháború miatt, majd csak az 1923-ban folytatódó építkezések Glattfelder Gyula püspök megrendelői koncepciójában is változást eredményeztek. Ezen szempontok ismertetése mellett az új székesegyház harangjainak történetét ismerhetjük meg. A séta részeként a templom nyugati tornyának harangszintjéig is felsétálunk, ahol a templom öt harangja közül néggyel tudunk megismerkedni. A harangok megtekintését követően lehetőség lesz a torony 46 méter magasságban lévő kilátószintjének meglátogatására.

A program gyülekezőhelye: Szegedi Dóm Látogatóközpont fogadótere.
A program időtartam: 90 perc
Maximális létszám: 30 fő

Ezen programjaink minden esetben előzetes regisztrációhoz és jegyváltáshoz kötöttek.

AKTUÁLIS TEMATIKUS SÉTA

Jelenleg nincs ilyen jellegű program meghirdetve.