Sétánk első állomásaként a szegedi Nagyárvíz történetével, valamint az azt követő szegedi egyházfenntartó hatóság fogadalmából épülő új templommal ismerkedünk meg.
A kitörő I. világháború miatt, majd csak az 1923-ban folytatódó építkezések Glattfelder Gyula püspök megrendelői koncepciójában is változást eredményeztek. Ezen szempontok ismertetése mellett az új székesegyház harangjainak történetét ismerhetjük meg. A séta részeként a templom nyugati tornyának harangszintjéig is felsétálunk, ahol a templom öt harangja közül néggyel tudunk megismerkedni. A harangok megtekintését követően lehetőség lesz a torony 46 méter magasságban lévő kilátószintjének meglátogatására.
A program előzetes regisztrációhoz és jegyváltáshoz kötött.
Jegyár: 2500 HUF/fő.
Regisztráció és jegyváltás:
A Szegedi Dóm Látogatóközpontban
Szeged, Dóm tér 16.
Tel.: +36-20/220-7227
E-mail: domlatogatokozpont@gmail.com