Üss Entert / Kezd újra.

A Szegedi Dóm Látogatóközpont mint rendezvényszíntér

ESKÖVŐ SZEGED SZÍVÉBEN

A Szegedi Dóm Látogatóközpont nemcsak a kultúra szegedi fellegvára, de egyben lehetőséget kínál arra is, hogy jegyespárok életében a legszebb napnak nyújtson patinás helyszínt.
A házasulandók számára Látogatóközpontunk a legjobb döntés, ha minden fontos eseményt egy helyen, az utazás viszontagságai nélkül szeretnének lebonyolítani. Az egyházi szertartás után egy szinttel lejjebb a központ nagy konferenciatermében – a Don Bosco teremben – örömmel biztosítunk helyszínt a polgári ceremóniára, ahol anyakönyvvezető előtt is kimondható a boldogító igen. A terem azonban nemcsak szertartás számára adhat otthont, hanem az esküvői gálavacsorának is ideális helyszínéül szolgálhat. Kisebb létszám esetén a Dóm alatt elhelyezkedő Katedrális Étterem is ideális választás lehet, melynek jobboldali terme örömmel fogadja a násznépet egészen 40 főig.

A HELY SZELLEME

A Szegedi Dóm Látogatóközpont az a hely, ahol a történelem belengi a falakat, hiszen a 1930-ban épült altemplom már önmagában történeti relikvia, amit a Szeged-Csanádi egyházmegye itt elhelyezett liturgikus és kegytárgygyűjteménye olyan extravagáns atmoszférával ruház fel, mely az esküvő minden egyes résztvevőjében egy életre szóló emléket hagy. A kiállítóterem az esküvői vacsora színterévé varázsolható, ahol 110 fővel kényelmesen elférnek a vendégek.
A Don Bosco terem, ha a polgári szertartásnak ad otthont, 130 férőhellyel bír, míg vacsora helyszínként 80 fős társaság befogadására alkalmas. A színhelyeket természetesen a pár igényeinek megfelelően rendezzük be, elsősorban hófehér spandex-szel borított körasztalok formájában, az ünnepélyes látványvilágot pedig elegáns, fehér székszoknyával ellátott kényelmes kárpitos székek teszik teljessé.

SOKOLDALÚ HELYSZÍN EXTRÁKKAL

Amennyiben a házasulandók a fogadalmi templomban kelnek egybe és igazán kivételes és exkluzív módon szeretnék meglepni vendégeiket, akkor feltétlen érdemes a Látogatóközpontunkat választani, ugyanis a Katedrális Étteremmel karöltve lehetővé tesszük, hogy Szeged jelképénél a Dóm előtt, közvetlenül a templom bejáratánál ünnepélyes keretek között rendezzen az ifjú pár vendégfogadást azok számára, akikkel meg kívánják osztani örömük. A templomtérből kilépve igény szerint akár pezsgős köszöntéssel is megünnepelhetik az új frigyet, már rögtön a ceremóniát követően! E bizonyosan felejthetetlen perceket csak tovább fokozza a székesegyház impozáns épülete és a Dóm tér méltóságteljes látványa, melyek egyúttal pazar háttérül szolgálnak a kreatív fotózás számára is.

EGY IGAZÁN EXKLUZÍV EXTRA

Egy valóban páratlan élménnyel gazdagítja az esküvői emlékek tárházát a katedrális nyugati tornya, melynek 46 méter magasan lévő kilátóteraszán állva a pár elé tárul Szeged lélegzetelállító panorámája a maga teljességével. A kilátó ekkor kizárólag a jegyespár számára nyílik meg egy olyan meghitt szegletként, ahol nyugodtan és csendben élvezhetik egymás társaságát kiszakadva kicsit az esküvő forgatagából. Párját ritkító lehetőség ez egy romantikus pezsgős koccintásra, vagy olyan kreatív fotósorozat elkészítésére, mely nem sokaknak adatik meg, így varázsolva valóban egyedivé a nagy pillanatot!

Tipp: A Szeged esti fényeitől övezett toronykilátó ideális helyszín egy érzelmes, nem mindennapi lánykérés számára is, ahol a város felett, akár pezsgő és finom falatok társaságában lehet föltenni a nagy kérdést!

RENDEZVÉNYHELYSZÍN

A Szegedi Dóm Látogatóközpont esküvőkön túl örömmel biztosít színteret bármilyen világi és egyházi közösségi esemény számára is lett légyen szó kulturális programról, tréningről, szakmai konferenciáról, előadásról, könyvbemutatóról, versenyről, találkozóról, keresztelőről, állófogadásról, gálavacsoráról, vagy más egyéb nyilvános, illetve magánrendezvényről. Az összejöveteleknek két helyiségünk: a 240 m2 alapterületű és 130 fő befogadására alkalmas Don Bosco terem, illetve a 84 m2 alapterülettel bíró, 40 főt befogadni képes Kalkuttai Szent Teréz terem nyújt ideális otthont, melyekben a berendezés a megrendelői óhajoknak megfelelően átalakítható. Kérésre a Látogatóközpont altemplomi kiállítóterét állófogadás helyszínévé tudjuk formálni, ahol akár 200 fő igényeit is ki tudjuk szolgálni. A helyiségek légkondicionáltak, valamint a szükséges kellékekkel is kiválóan felszereltek: könyöklőket, kör és táblaasztalokat, pulpitust, az említett létszámkeretek között pedig kétféle széktípust (elegáns kárpitos – kárpit nélküli) tudunk biztosítani. A hófehér spandex borítással ellátott könyöklők, székek és asztalok rendkívül ízléses környezetet kínálnak a rendezvények résztvevői számára. Kiegészítő szolgáltatásként intézményünkben takarítási ügyelet, zárható szekrényekkel ellátott ruhatár, valamint éjjel-nappali portaszolgálat is vendégeink rendelkezésére áll.

TÖRTÉNELEM ÉS MODERNITÁS

A historikus hangulatba kiválóan illeszkedik bele a modern kor multimédia technológiája. A Sennheiser wireless vocal szett: 1 db vevő, és 2 db kézi mikrofon, a Soundcraft EPM keverőpult, a Shure PGA dinamikus mikrofon és hozzájuk tartozó gémes mikrofonállványok biztosítják rendezvényeink tökéletes hangminőségét. A 2 db mobil média fal 65″ passzív kijelzővel, 2x10W hangteljesítménnyel, vagy a modern 65” Skcava mobil érintőképernyő 2×16 W hangteljesítménnyel és az ezekkel összeköthető laptopjaink pedig arról gondoskodnak, hogy a közösségi események audiovizuális reprezentációi kifogástalan formában jelenhessenek meg.

CATERING

Igény szerint az események résztvevői számára catering szolgáltatást nyújtunk. Séfeink minden kívánságnak igyekeznek megfelelni és arra törekednek, hogy tökéletes hozzáértéssel prémium minőséget varázsoljanak vendégeink asztalára legyen szó a magyar konyha hagyományos lakodalmas fogásairól, vagy a fine dining világ legkülönlegesebb élményéről.
Az étterem magas színvonalú rendezvényeken bizonyított csapata pedig mindent megtesz azért, hogy a házasulandók, társasági összejövetelek, valamint a konferenciák résztvevői számára felejthetetlenné varázsolja az élményt.

KAPCSOLAT

Reméljük, elnyeri tetszésüket a helyszín és rövidesen vendégül láthatjuk önöket! A terembérlés lehetőségeiről készséggel adunk felvilágosítást a rendezvény dátumának, létszámának, és egyéb eszköz-, technikai és vendéglátás igényének ismeretében. Amennyiben kérdésük van, forduljanak hozzánk bizalommal!

Email: szegedidomlatogatokozpont@gmail.com
Telefon: +36 20/385-5061 (nyitvatartási időben hívható)
Honlap: https://domlatogatokozpont.hu/
Cím: 6720 Szeged, Dóm tér 16.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük